Búcsú | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Búcsú

Ikon: 

Doroszló-Szentkúti búcsú 2021

A doroszlói Mária, Keresztények Segítsége Egyházmegyei Kegyhely idei Kisboldogasszony- ünnepi zarándoklatának mottója: ,,Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt. 87,7)

 

A zarándoklat programja:

 

Szeptember 7, kedd

14 és 16 óra között: A zarándokok érkezése. A zarándokokat fogadja Ft. Koleszár József

15 óra: Bűnbánati liturgia, majd gyónási alkalom- vezeti: Ft. Vreckó Ferenc

16 óra: Katekézis a nap mottójára- előadó: Ft. Zsúnyi Tibor

Doroszló-Szentkút – KÖZLEMÉNY

Kedves Hívek!

1. A polgári és az Egyházi hatóságokkal való egyeztetés után úgy döntöttünk, hogy bár csendesebben, de a szentkúti búcsúkat az idén is megtartjuk. Figyelembe kell venni azonban az elővigyázatossági mércéket, mely minden zarándoktól a távolságtartást és a maszk használatát várja el. Így amikor a zarándoklatokat kihirdetik, ezt is emeljék ki a hirdetésben.

Gombosi búcsú



A gombosi Szent László király templom búcsúja alkalmából június 27-én ünnepséget tartanak.

Az ünnepség programja:

10 órakor szentmise veszi kezdetét a templomban

17 óra 30 perckor körmenetre és koszorúzásra kerül sor az Arany János Magyar Művelődési Egyesület szervezésében, a Tamaskó- szobornál

18 órától művelődési műsort tartanak a helyi magyar művelődési egyesületben, majd közös mulatságra várják a vendégeket.

Szent Imre Búcsúi Napok

A búcsú programja a következő:

 

November 5., kedd:

17:00 - Ünnepi búcsúi szentmise a Szent Imre herceg katolikus templomban. A szentmisét vezeti Ft. Bara Adolf ádándi plébános.

 

November 9., szombat:

19:00 - Búcsúi bál és pálinkaverseny

Helyszín: Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület

A bál minden érdeklődő számára nyitott.

A belépő 1000 dinár, ami magába foglalja a vacsorát.

A jó hangulatról a doroszlói Haverock együttes gondoskodik.

Firigyháziak VIII. Találkozója - Búcsú és Falunap



A Törökkanizsáért Egyesület szervezésében Szent Mihály arkangyal és Firigyháza búcsújának ünnepén nyolcadszor kerül sor a Firigyháziak Találkozójára, a faluban élők és az elszármazottak számára.

 

Firigyháza fennállásának 763. évfordulója alkalmából rendezett ünnepség programja a következő:

16.00 órától ünnepi szentmise

17.00 órától művelődési műsor

Kisboldogasszony ünnepe – Szentkúti búcsú 2018

"Anyámnak, az Egyháznak szívében szeretet leszek." (Kis Szent Teréz)

50 éves a szabadkai egyházmegye

 

Szeptember 7. péntek

14:00 - 16:00 – A zarándokok érkezése. A zarándokokat fogadja Ft. Vajda Károly

15:00 – Bűnbánati liturgia, majd gyónási alkalom – vezeti: Ft. Sztrikovits János

16:00 – Katekézis a nap mottójáról – előadó: Ft, Orcsik Károly

Oldalak

Feliratkozás RSS - Búcsú csatornájára