Kiállítás | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Kiállítás

Ikon: 

Davie



Nagy Abonyi Dávid kiállításának ünnepélyes megnyitója. A tárlatot megnyitja Gondi Martina, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Egy tértelen tér, mint egy szív; Davie, mint egy lélek; piros fonal, mint az élet.

A Tisza menti és a dél-alföldi élet a XX. század tükrében

A szegedi Móra Ferenc Múzeum fotóarchívumának vándorkiállítása. A XX. századi Magyarország emberének helyzetét, az egyén nehéz boldogulását, az emberségességbe, munkába és szabadságba vetett hitét igyekeztek megörökíteni azok a fotográfusok, akik műveikkel akarva-akaratlanul a magyar szociofotó, azaz a „társadalmi rendeltetésű fotóművészet” alapjait fektették le. A belépés díjtalan.

Kiállítás a Vajdasági Magyar Kulturális-Szellemi Örökségünk képeiből

A Szabadkai Városi Múzeum vándorkiállítása. 2010-ben Szerbia is aláírta az UNESCO által megfogalmazott szellemi kulturális örökség megőrzéséről szóló egyezményt, és ezzel együtt kötelezettséget vállalt annak megvalósítására. Az egyezményben leírtakból fakad, hogy az illetékes ország feladata a területén élő nemzeti közösségek szellemi kulturális örökségének a fenntartása is, amennyiben az adott nemzeti közösség az erre vonatkozó előmunkálatokat elvégzi. A vajdasági magyar közösség szakemberei megkezdték a szellemi kulturális örökség elemeinek a számbavételét. A belépés díjtalan.

A part két végén

A Városi Múzeum városnapi kiállítása. „Itt az idő, itt van, itt, ássunk már valamit!” – idézzük Móra Ferencet, illetve a száz év előtti régészeti muzeológia munkára felszólító jelmondatát. Zentával kapcsolatban a régészetnek különösen nagy adósságai vannak; csak gyanítjuk, mi minden rejtőzik itt a föld (és a víz) alatt. Sajnos az eddig lefolytatott feltáró munkák zöme leletmentés, megannyi befejezetlen történet. Városnapi kiállításunk is két ilyen történetet mesél el, mert úgy gondoljuk, hogy a látogatót nem csak a kutatás végeredménye érdekli, hanem a feltárás folyamata is.

Grafikai kiállítás Koncz István hagyatékából

A Cnesa OMI szervezésében. Immáron másodízben szervez kiállítást a városi képtár, hogy a néhai Koncz István (Weiss Zoltán) a honi amatőr színjátszás és Magyarkanizsa művelődési életének hajdan meghatározó alakja, életműve előtt tiszteleghessünk. Annál is inkább, mert a Koncz-hagyaték meghökkentően sokszínű értékeket rejteget, amelyek méltán számíthatnak a közönség érdeklődésre. A tárlat anyaga - ezúttal - a színházi ember által összegyűjtött, megőrzött grafikákból áll. Zömmel olyan alkotóktól, akik már szintén a képzőművészeti múltunkat gazdagítják.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Kiállítás csatornájára