A doroszlói Kisboldogasszonyi búcsú képekben | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

A doroszlói Kisboldogasszonyi búcsú képekben

Idén is több ezren zarándokoltak el Doroszlóra Kisboldogasszony ünnepén. Sokan gyalog indultak akár távolabbról is, hogy részt vegyenek a már pénteken kezdődő és másnap is tartó vallási eseményen, amelyen egymást követik a bűnbánati liturgiák, szentségimádások, körmenetek. A szentkút vízének gyógyító erejében bízva sokan gyalog érkeztek a szent helyre.A kegyhely középkori neve Bajkút volt. A tömeges zarándoklatok egy csodálatos gyógyulás után kezdődtek el a településen. Zablócki János, egy gombosi származású vak, álmában utasítást kapott, hogy menjen a szentkúthoz, és mossa meg a szemét. A legenda szerint visszakapta a szeme világát. Azóta évről évre itt adnak hálát a hívők, és itt fordulnak kéréssel a Szűz Máriához. A tervek szerint december elsejére befejeződik a doroszlói Szentkút zarándokhelyének kiépítése. Vizesblokkal, mellékhelyiségekkel és szálláshellyel, eső esetére pedig védett térrel gazdagodik a hívők gyülekezőhelye.