Galéria | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Galéria

2014. szeptember 19-én este hét órakor a kishegyesi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szakosztályai bemutatták a Levelek c. műsort Bácsfeketehegyen a színházteremben.

Az előadás előtt Bojtos Béla, a bácsfeketehegyi Helyi Közösség tanácsának elnöke, valamint Linka B. Gabriella, a művelődési egyesület elnöke köszöntötték a megjelenteket, majd ezt követően  Hajnal Jenő a VMSZ Magyar Összefogás jelöltjeinek listavezetője megtartotta ünnepi beszédét a közelgő Magyar Nemzeti Tanács választás alkalmából, melyben kifejtette  magyarságunk összetartó erejét, amely létfontosságú a szülőföldön maradás és boldogulás érdekében. Fontosnak tartja ez mellett hagyományaink és kulturális értékeink megőrzését, melyek összefogják és egybetartják a magyar közösségeket.

Az előadás az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utolsó győztes csatáját mutatja be, amely három település, Kishegyes, Szeghegy és Bácsfeketehegy határában zajlott 1849. július 14-én,  szerves részét képezve Bácsfeketehegy és Kishegyes történelmének és kultúrájának.

Az utolsó győztes csata 165. évfordulójának alkalmából bemutatott előadás során telt ház volt a bácsfeketehegyi színházban és a közönség állva tapsolta meg a nagyszerű produkciót.

Szerző: Kovács Károly

2014. szeptember 20.
Képek: Puskás Károly

Lovas Ildikó regénye alapján.

Fotó: Molnár Edvárd

Szereplők:
Béres Pešikan Márta
Mezei Kinga
G. Erdélyi Hermina m.v.
Elor Emina m.v
Ferenc Ágota m.v.
Szilágyi Ágota m.v.
Lőrincz Tímea m.v.

Rendező:
Urbán András

Dramaturg:
Góli Kornélia m.v.

Látványtervező:
Polgár Péter m.v.

Zene:
Antal Attila

Rendező asszisztens:
Mikes Imre Elek

Rendező munkatárs:
Suzana Vuković



Fotók: Brenner János és Dormán László

Dátum: 2014.09.04.-06.



Megkezdődött a Deszkára fel! elnevezésű program, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kétéves képzési sorozatának második része. Vajdaság három helyszínén képezik ki az amatőr rendezőket: Szabadkán, Újvidéken és Nagybecskereken.

Az amatőr színjátszók mozgalma Vajdaságban nagyon erős, sok helyen nagy múltra tekint vissza, és olyan közösségépítő ereje van, amelybe érdemes időt és energiát fektetni – mondják a szervezők.

A programban elsőként az elméletre alapoznak. Gerold László nyugalmazott egyetemi tanár, kritikus és Góli Kornélia dramaturg foglalkoznak a résztvevőkkel, később a rendezők is: Táborosi Margaréta, Hernyák György, Urbán András és Mezei Kinga. A program végén a színházak látványvilágáról, a kosztümökről és a díszletről Janovics Erika és Pesitz Mónika tartanak majd előadást.

A VMMSZ és a VMMI közös programja, a Deszkára fel! képzés ingyenes. A rendezvény védnöke a Magyar Nemzeti Tanács.

2013. november 30-án 10 órától kezdődött a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban a PÓZ – Pódiumestek, Szerkesztett és Ünnepi Műsorok I. Szemléje, amit szakmai beszélgetés és a szerkesztett műsorok készítéséről szóló tréning követett. 18 órától került sor a Deszkára fel! képzés első szakaszának lezárására és a tanúsítványok átadására.



A kishegyesi Helyi Közösség, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a Kishegyesi Könyvtár 2013 szeptember utolsó hetében tartotta meg idei Hegyesi Literatúra elnevezésű rendezvényét, amely a Magyar Nemzeti Tanács által kiemelt jelentőségű kistérségi rendezvény. Az irodalmi napok támogatói a Magyar Nemzeti Tanács, a Szekeres László Alapítvány, a Tartományi Művelődési Titkárság, a kishegyesi Helyi Közösség voltak.
Partner: az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola.

Szabó Attila fotói (Hét Nap). Forrás: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.592822547430320.1073741956.387...

További fotók: http://www.kishegyes.rs/gallery_tn.php?lg=hu&dir=42&page=2



A XX. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok rendezvénysorozat vasárnapi megnyitóünnepsége ökumenikus istentisztelettel vette kezdetét a palicsi Szent Orbán-templomban, majd a Vigadóban dr. Ninkov Kovacsev Olga művészettörténész megnyitotta A '28-as nemzedék című kiállítást. Az ünnepi megnyitóra a palicsi Nagyteraszon került sor. A megnyitóműsorban fellépett Csizmadia Anna, a Fokos, a Juhász, a Kócos zenekar, valamint Török Noémi, az Árvalányhaj és a Csalogány zenekar, illetve a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagjai is.

Fotó: Szabó Attila (Hét Nap)

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.590723687640206.1073741952.387832347929342&type=1



Szabadka és Újvidék után Nagybecskereken is elindult a Deszkára fel! nevű, 60 órás képzés, melynek fő célja a vajdasági magyar gyermek-, diák- és felnőtt amatőr színjátszás megtartása, megerősítése és megújítása. A színjátszó csoportvezetőknek szóló képzés nyolc szombaton át zajlik a nagybecskereki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesületben.

 

Oldalak