Galéria | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Galéria

Boldog, elégedett arcok, sok mosoly, nevetés, több száz gyerek – Szabadka főtere a Tompeti és Barátai koncerten. Csuda jó közönség volt, olyan, ami minden zenekar vágya. A gyerekek az első perctől bekapcsolódtak a műsorba. Tapsoltak, integettek, táncoltak, sikítoztak – ha éppen ez volt a „feladat”. Kedvenc dalaikat közösen énekelték az előadókkal és a többi gyerekkel, élvezték a napsütést, a társaságot. Természetesen elhangzottak a legsikeresebb dalok, többek közt a Rock & Roll Csiga, Megcsikiztél és természetesen a Számolj velünk! is. Tompeti és Barátai először jártak Vajdaságban, a közönség reakciójából ítélve, nem utoljára – a VM4K csapata vette az üzenetet. Köszönjük, hogy együtt lehettünk!

A vajdasági citerások találkozóját 23 évvel ezelőtt a szenttamási Citerabarátok Klubja indította el, utána pedig a Gion Nándor Kulturális Központ karolta fel a rendezvényt. Több mint 100 gyerek vett részt idén a 23. Aranycitera vetélkedőn Szenttamáson. A versenyzők 11 településről érkeztek a Jovan Jovanović Zmaj iskolába, ahol 19 műsorszámot véleményezhetett a szakzsűri. A legkiemelkedőbb Aranycitera-díjat az idén a szenttamási Molnár Zsolt, a bácsgyulafalvi Híres Húros citeraegyüttes, illetve a muzslyai Szalma Árpád és a Kisbanda citerazenekar érdemelte ki.

Köszönjük Paraczky László képeit!

Kettős jubileumot ünnepeltek vasárnap a törökbecsei Jókai Mór Magyar Művelődési Egyesület táncosai, akik Álmaink dalai üzenettel ezúttal is népi táncokkal, énekekkel kápráztatták el a közönséget. A törökbecsei Művelődési Ház színpadán a tizenöt éves Csalogató, valamint az ötéves Hajdina néptáncegyüttes tagjai ropták a táncot, bizonyítva, hogy náluk a hagyományápolás másfél évtizede töretlen népszerűségnek örvend. Az együttes rendszeresen képviseli Törökbecsét a Gyöngyösbokrétán, a Hajdina pedig rendszeres résztvevője a Kőketánc, valamint a Szólj, síp, szólj népzenei vetélkedőnek. A bánsági településen nem kell félni attól sem, hogy nem lesz utánpótlás. A tizenkét tagú Hajdina, valamint a huszonnégy tagú Csalogató néptáncegyüttes jubileumi műsorán a talpalávalót a Fokos zenekar biztosította.

Népi játék- és néptáncmódszertani továbbképzést tartottak vasárnap a palicsi Vigadóban. A tanfolyamra népi ismeretekkel, néptánccal foglalkozó oktatók jelentkezhettek. A képzés célja, hogy a résztvevők olyan elméleti és gyakorlati tudást szerezzenek, amellyel színesíteni tudják a foglalkozásokat. Az Így tedd rá! népi játék- és néptáncmódszertani programnak köszönhetően az oktatók játékos keretek között ismertethették meg a gyermekekkel a saját kultúrájukat. Balatoni Katalin, a magyarországi program megálmodója egy új szemléletmódot mutatott meg az érdeklődőknek.

Február 17-én és 18-án a szabadkai közönség a Sportcsarnokban tekinthette meg a Magyar Állami Operaház két látványos produkcióját: Erkel Hunyadi László című operáját, valamint Lehár A víg özvegyének balettváltozatát.A budapesti Operaház tavaly korszerűsítés miatt másfél évre bezárta kapuit. Ennek apropóján a társulat útra kelt, hogy teljes értékű opera- és balettelőadásokat népszerűsítsen a Kárpát-medence magyarlakta területein. A turné célja, hogy az Opera nagyszabású előadásai eljussanak a határon túli magyar közösséghez. A zsúfolásig megtelt Sportcsarnok közönsége hálás tapssal jutalmazta a kiváló produkciókat.

 

Fotó: Gergely Árpád

Mintegy ötven szerémségi érkezett Maradékra a népdal- és néptáncoktatói kurzusra. A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség egész Vajdaságot felölelő programján fiatalok és idősek egyaránt részt vettek. A somogyi táncok alaplépéseit tanulták a szerémségi fiatalok és leendő oktatók. A szerémségi szórványban népdalénekléssel főleg az idősebbek foglalkoznak, de ők is igényelik az útmutatást. A rendezvényen tánc- és népdaloktatás mellett szakmai tanácsokkal is ellátják a csoportvezetőket és a koreográfusokat.

 

,,Síppal, dobbal…” címmel szervezett népzenei foglalkozásokat Cs. Tóth Gabriella Petőfi Sándor-ösztöndíjas a bezdáni és a kupuszini általános iskolában. Foglalkozást tartott Csonka Balázs, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népi tambura-harmonikaművész tanár szakos hallgatója. A gyerekek a tamburával ismerkedtek, közelről megszemlélhették, kézbe vehették és népdalokat tanultak.
Az esemény képriportját ide kattintva láthatják.

A fotókat Cs. Tóth Gabriella készítette.

A Nemzetki Kulturális Alap támogatásával a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza-Hálózat közösen szervezte meg a január 27-én Muzslyán kezdődött néptáncos képzést, amelyre ezúttal a Közép-bánáti régióból érkeztek a részvevők: a muzslyaiakon kívül Szentmihályról, Nagybecskerekről, Magyarcsernyéről, Törökbecséről, és Erzsébetlakról.

A szép számban megjelent néptáncosokat Cseszák Korcsik Anikó és párja, Cseszák Balázs oktatta, a képzés ezen állomásán dél-alföldi táncokat sajátítottak el, de nemcsak a lépéseken volt a hangsúly, hanem a viseleten, hisz viselet-bemutatót is tartottak, ugyanakkor népdaléneklésre is szakítottak időt. A képzés ideje alatt jelen volt Brezovszki Roland, a VMMSZ szakmunkatársa is, aki szaktanácsokkal látta el a jelenlévőket, a pályázási lehetőségek terén, de egyéb felmerülő probléma megoldásában is segítségükre volt.

A következő képzést Maradékon tartják február 3-án, ahova a szerémségi együttesek táncosait, oktatóit várják: a helyiek mellett a Dobradóról, Satrincáról, Nyékincáról és Mitrovicáról érkezőket. A néptáncosok a szatmári táncokat tanulják majd, ugyanakkor a szervezők várják a dalkörök tagjait is, hiszen részükre külön foglalkozást szerveznek. (Forrás: vajma.info)

 

Oldalak