Galéria | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Galéria

A Magyar Kultúra Napja délvidéki központi ünnepségét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is Zentán szervezték meg 2018. január 12-én. Az eseményhez kapcsolódott a délutáni Kárpát-medencei Kulturális Fórum, amelyre a Mátyás király-emlékév jegyében került sor. Az esti műsor kezdetén ünnepi beszédet mondott Sutus Áron, a VMMSZ elnöke és Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. A szervező Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség átnyújtotta a Magyar Életfa díjakat, a Plakett kitüntetéseket és a Vajdasági Szép Magyar Könyv díjakat, elismeréseket is.

 
Magyar Életfa díjban részesült: Diósi János doroszlói művelődésszervező, Kalapis Sztoján atya, a Vajdasági Magyar Cserkésszövetség elnöke, az Emmausz Kollégium igazgatója (Muzslya–Nagybecskerek), Mezei Erzsébet zentai képzőművész, pedagógus és művésztelep-vezető és dr. Pénovátz Antal pacséri nyelvjárás- és néprajzkutató, nyugalmazott tanár. A Magyar Életfa díj egyedi okleveleit 2018-ban Szenti Lilla készítette. A díjkerámiák Nemes Fekete Edit kezei alatt születtek ebben az évben is.
 
Aranyplakettel tüntették ki dr. Halzl Józsefet, a Rákóczi Szövetség elnökét, ő később veszi át az elismerést.
 
Plakettet kapott Nagy Abonyi Ágnes néprajzkutató, muzeológus (Zenta), Vörös Róbert tamburazenekar-vezető, a Mendicus Művészeti Központ elnöke (Csantavér), a zentai Délibáb Magyar Művelődési Egyesület, a bácskossuthfalvi Monográfia Helytörténeti Egyesület és a martonosi Testvériség Művelődési Társulat.
 
Az ünnepségen kihirdették a Vajdasági Szép Magyar Könyv 2017 elnevezésű pályázat eredményeit, majd az egybegyűltek megtekintették a Nagy László hosszúverse alapján készült Havon delelő szivárvány című gyönyörű produkciót, Mezei Kinga rendezésében. Mészáros Gábor, Verebes Andrea, Szilágyi Áron, Elor Emina és Szalai Bence színészek játékát az Óbecsei Schola Cantorum énekkar hangai tették még csodásabbá, kórusvezető: Stefaniga Ottília. Dramaturg: Góli Kornélia, fényrendező: Majoros Róbert. A gyönyörű előadás a remény csodáját varázsolta a közönség elé ezen a szép ünnepen.

 

A magyar kultúra napjának jegyében, ünnepélyes keretek között megkezdődött a mintegy két hónapig tartó Tordai Művelődési Napok rendezvénysorozat, amely immár tizenhét éves hagyományt visz tovább. A rendezvény megnyitóján Dobai János, Torda polgármestere mondott ünnepi köszöntőt, majd hivatalosan a rendezvényt Nyilas Mihály, a tartományi kormány alelnöke, oktatási titkár nyitotta meg.Az elkövetkező hetekben sok érdekes programmal várják majd a közönséget, lesz élőújság, több színházi produkciót is láthatnak a Tordára látogatók, kiállítások nyílnak, előadásokra is sor kerül, de könyvbemutatók is lesznek, továbbá vadászbálban is mulathatnak az érdeklődők.

2018. január 20-án 20 órától újra Szenttamás volt Vajdaság „népzenei fővárosa”. A műsorban fellépett Micsik Béla tekerőlantos, a szabadkai Róna táncegyüttes, a Fokos zenekar, a topolyai Cirkalom táncegyüttes, a Csalóka zenekar, a Mentés Másként Együttes és a kishegyesi Rizgetős táncegyüttes. Az Őseink Zenéje kísérőrendezvényeként gyermektáncház, játszóház és kirakodóvásár várta az érdeklődőket. A rendezvényt a Gion Nándor Kulturális Központ és az Arany János Magyar Művelődési Egyesület szervezte. Támogatók: Szenttamás Község Önkormányzata, a Magyar Nemzeti Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.

 

Január 20-án lezajlott az 50. Négyesfogat negyedik, záróműsora, az idei házigazdáknál, a gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület színháztermében. Az ünnepi eseményt megtisztelte jelenlétével mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Kiss Tóth Erika, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség alelnöke. Az alelnökasszony gratulációk és dicsérő szavak kíséretében valamennyi egyesületvezetőnek átnyújtotta a VMMSZ elnöki oklevelét, a Négyesfogat rendezvénysorozat kitartó és megtartó jellegének elismeréseképp. Sor került a hagyományos, a műsort megörökítő fényképalbum és videófelvétel (Komáromi József és Irén munkája) kiosztására valamint a vándorzászló átadására. A gombosi egyesület képviselőjétől a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vezetése vette át a jövő évi Négyesfogat főszervezésének jogát. A gombosi este is telt ház előtt zajlott.

A Vajdasági Magyar Versmondók Egyesülete 2017. december 1-3-a között tartotta meg Bácsfeketehegyen a XXI. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozót és kísérő rendezvényeit.

Az Arany hétvégének is nevezett esemény december elsején Az örökség című verses esttel kezdődött, amelyet Hajvert Ákos és Tóth Péter Lóránt versmondók Török Noémi népdalénekes közreműködésével Arany János műveiből állítottak össze.

December másodikán a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban megkezdődött a XXI. Dudás Kálmán Nemzeti Vers- és Prózamondó Találkozó. A megnyitót ünnepélyessé tette Csőke Noémi zongorajátéka, valamint Marx Éva Dudás Kálmán-díjas versmondó és Mess Attila színművész fellépése.

A Vajdaság több településéről érkezett mintegy hatvan résztvevő kisgyermek, gyermek, ifjúsági és felnőtt kategóriában mérte össze versmondói tudását. Az első napon mindenki két verssel vagy prózával állt a zsűri elé, majd a döntőbe jutók másnap még egy alkotás előadásával szerepeltek. A bíráló bizottság tagja volt Krizsán Szilvia színművész (Újvidéki Színház), Pataki András rendező, színházigazgató (Soproni Petőfi Színház), Tóth Péter Lóránt versmondó (Kunszentmiklós), Lőrinc Tímea színművész (Zentai Magyar Kamaraszínház), Raffai Telečki Ágnes színművész és Rókus Zoltán színművész.

„Házadra, magadra, szálljon Isten áldása” címmel a jelenlévők megtekintették dr. Szőke Anna néprajzkutató karácsonyi képeslapokat bemutató kiállítását és Nemes Fekete Edit keramikusművésznek Arany János balladáihoz készített falikerámiáit és kollázsait. Az utóbbit Molnár Krekity Olga ajánlotta a közönség figyelmébe. A topolyai Solymosy Könyvesház egész napos könyvvásárt tartott a Kultúrotthon teraszán.

Este a színházteremben a nyári Szép szó táborban készült két előadást láthatták az egybegyűltek. A fiatalok nagy sikerrel mutatták be a Családi Kör másképben (rendezte Molnár Krekity Olga) és a Toldi (színpadra állította Kovács Frigyes, a koreográfiát készítette Molnár Gábor Nóra) című darabokat.

A versmondó szemle döntője advent első vasárnapján zajlott. A résztvevők mindegyike igazolta Kosztolányi Dezsőnek a versről írott mondatait: „A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers feltámasztása papírsírjából.”

A közönségdíjas Kerékgyártó Viktória és Dupák Fanni lett, a jövő évi Szép szó táborba Forró Dániel kapott meghívást, emellett Dupák Fanni, Hodik Annabella és Cucity Iván kulturális-turisztikai hétvégi programon vehet részt Sopronban.

A 3-4. osztályosok közül az első helyen Bába Lujza, a másodikon Alács Varró Emese, a harmadikon Gál Flóra végzett, különdíjas Kerékgyártó Viktória.

Az 5-6. osztályosok csoportjában Szabó Rebeka az első, Kiskomáromi Zsolna a második, Katona Viktória a harmadik díjat érdemelte ki, különdíjas Verbászi Adél.

A 7-8. osztályosok kategóriájában Cucity Iván az első, Vanka Réka a második, Sziveri Emese a harmadik helyen végzett, különdíjas Pápista Nikolett.

A középiskolások közül az első díjat Hodik Annabella, a másodikat Dupák Fanni, a harmadikat Bagi Natália és Szőke Rebeka vihette haza.

Felnőtt kategóriában csupán két versenyző volt, Miklenovics Aranka és Brasnyó Albert, mindketten első díjban részesültek.

A találkozó fődíjasa, a 2017. évi Dudás Kálmán-díj büszke tulajdonosa a zsűri döntése értelmében a bácsfeketehegyi Cucity Iván.

A verseny megszervezésében a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének partnere volt a Feketics Művelődési Egyesület és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, a rendezvényt támogatta a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Kishegyes Község Önkormányzata.

V. Vajdasági Gyermek Szólótáncversenyt 2017.11.18-án tartották meg a Szabadkai Gyermekszínház épületében, a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület szervezésében. 60 általános iskolás érkezett Vajdaság különböző településeiről: Szabadkáról, Palicsról, Bácsfeketehegyről, Zentáról, Kishegyesről, Becséről, Tordáról, Horgosról, és két szegedi gyermek is megmérettette magát. A zsűri tagjai Fundák Kaszai Lilli, Fundák Kristóf és Farkas Tamás voltak, Magyarországról. Köszöntő beszédet mondott Brezovszki Tamara, a Talentum Egyesület elnöke, aki megköszönte a felkészítő pedagógusoknak az időt, a türelmet és azt, hogy energiát nem kímélve dolgoztak a táncosokkal. Valamint köszöntetet mondott a rendezvény támogatóinak: a Betlen Gábor Alapnak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, Szabadka Városnak, Vajdaság Tartománynak, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a Szabadkai Gyermekszínháznak és a  Vajdasági Magyar Művelődési Intézetnek. Megnyitó beszédet mondott Perpauer Attila, az MNT oktatási bizottságának elnöke, aki a tehetséges gyermekeket méltatta.

A táncosokat  a Juhász zenekar kísérte. A verseny után a közönség a Garagulya Teátrum előadását tekinthette meg.

Díjazottak:

Különdíj:

  • Sári Iván és Sári Kornélia (Torda)
  • Pesti Bence és Arnold Zsófia (Palics)
  • Bácsi Lújza és Bácsi Péter (Szabadka)
  • Károlyi Egon (Becse)
  • Juhász Réka és Petri Viktor (Kishegyes)
  • Brezovszki Anna és Magyar Kinga Lilla (Szabadka)

Helyezések:

Szóló kategória

  1. Kozsán Gergely (Horgos)
  2. Bencz Gergely (Szeged)
  3. Majoros Zoltán (Szeged)

Páros kategória

  1. Fleischman Lara és Bús Anet (Palics)
  2. Danka Lili és Fleischman Leon (Palics)
  3. Szabó Csongor és Takács Csilla (Palics)

A fényképeket Arnold Róbert és Arnold Tibor készítette

Reméljük, mindenki élvezettel fogja „lapozni” válogatásunkat Virág Kiss Anita képeiből :)

Torontálvásárhelyen 2017. szeptember 9-én lezajlott a 28. Dél-bánáti Magyar Művelődési Egyesületek Szemléje.
Fellépett a pancsovai Délpacsirtái Gyermekkórus és a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület vegyes kórusa – természetesen al-dunai székely népdalokkal, az udvarszállási Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület néptáncegyüttese, a sándoregyházi Bonnaz Sándor Magyar Művelődési Egyesület népdalokkal mutatkozott be, a fejértelepiek szatmári táncokkal, a keveváriak Bárdos Lajos Tiszai dallamait hozták el, a székelykevei Szalmaszál Művelődési Egyesület bukovinai dalokból állított össze csokrot, a hertelendyfalvi Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület andrásfalvi népdalokat adott elő citerazenekar kíséretében, s meghallgathattuk a torontálvásárhelyi, a szervező József Attila Művelődési Otthon Trio citaris citerazenekar produkcióját is.
A felemelő műsor keretében a dél-bánságiak egy közös produkciót is, a nyári, fejértelepi néptánc- és hagyományőrző táborban tanult rábaközi táncokat mutattak be. Az est táncházzal fejeződött, amelyet a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet támogatásával és a Hagyományok Háza szakmai partnerségével szerveztek meg.

A délelőtt folyamán a dél-bánáti magyar művelődési egyesületek tanácskozást tartottak, amelyen többek között döntöttek arról, hogy az idei betlehemes találkozó Fejértelepen lesz, s hogy 2018-ban a szemlét Udvarszálláson tartják meg.

Martinek Imre képriportja magáért beszél!

 

Augusztus 25-én a belgrádi Collegium Hungaricum közreműködésével és a pancsovai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezésében a művelődési egyesület nagy rendezvénytermében önálló, két és fél órás estet adott Havay Viktória és a Fakutya együttes, amely koncertből és rendkívül sikeres moldvai táncházból állt. Az eseményre a közeli Hertelendyfalván élő al-dunai, Bukovinából származó székelyek is eljöttek, akiknek Havay Viktória bukovinai dalokat is énekelt.

Forrás: a pancsovai Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület Facebook-oldala.

Oldalak