Galéria | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Galéria



 





Róka-Tanya, 2013. augusztus 1-7.





A 2013-as TAKT témája a játék volt.





Idén tartotta meg a Feketics Művelődési Egyesület a tizennyolcadik kunsági alkotótáborát Bácsfeketehegyen.

Firka és Fotó tábor a kishegyesi Kátai tanyán.

Fotó forrása: Kátai tanya

Sikeresen zárult a XV. Gyermek néptánctábor Kanizsamonostoron a csókai Móra Ferenc Magyar  Művelődési Egyesület szervezésében. Idén is, mint mindig, Vajdaság több településéről érkeztek a gyermekek, valamint magyarországi vendégei is szép számban voltak a tábornak. Régi barátok találkozhattak, és újak köttettek. Az oktatók kiválóak, a gyerekek szófogadóak, a szülők segitőkészek voltak.

A galériában található képek talán magukért beszélnek.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2013. július 7–13-ig tartotta meg a Vajdasági Magyar Amatőr- és Diákszínjátszók Hatodik Táborát Zentán, 46 résztvevővel. A munka 3 színészcsoportban, egy rendezői- és egy mozgásszínházi csoportban folyt.

A tábor létrejöttét támogatták: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkársága, Budapest • Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság • Szabadka Város • Magyar Nemzeti Tanács.

Önzetlen szponzorok: Szabadkai Piacok Közvállalat • Ada Község • a Geneza Kft, Magyarkanizsa • Adanko Kft, Ada • Substratum Kft, Kishegyes • Halász György és családja, Horgosról.

A táborról részletei: http://www.kulturaliskalauz.rs/beszamolo/sikeresen-zarult-vajdasagi-magyar-amator-es-diakszinjatszok-hatodik-tabora

A galériában látható képeket Kovács Ákos készítette.

Oldalak