Galéria | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Galéria

A Derenduca néptánccsoport, a ballagó nyolcadikosok, és a gyermek- és felnőtt vegyeskórus látható a képeken.

Tiszakálmánfalva polgármestere, Kiss Gyula és Baks polgármestere, Búza Zsolt a települések közötti testvérbarát kapcsolatról szóló dokumentumot írt alá Budiszaván 2013 február 23-án.

Egész napos szabadtéri program a határokon átívelő találkozó jegyében Kupuszinán.Felléptek a gombosi, szilágyi, doroszlói, apatini és kupuszinai gyerekek. Horvátországból a vörösmarti és a laskói művelődési egyesületek tagjai. Magyarországról a csátaljai székely népdalkör tagjai. Este Csizmadia Anna és a szabadkai Juhász zenekar adott koncertet. A koncert után táncház, majd a helyi ifjúsági szervezet, a FIKUSZ éjszakába nyúló ünneplést.

A XXXVII. Durindó és az L. Gyöngyösbokréta Fesztivál a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták hagyományápoló és hagyományőrző, ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléje. A Fesztivált az idén az ötvenedik alkalommal megrendezésre kerülő Gyöngyösbokréta jegyében szervezték meg június 8-án és 9-én, így tisztelegve hagyományainkat éltető közösségünk állhatatossága előtt. A Kárpát-medencében is egyedülálló fesztivált ebben az évben az első Gyöngyösbokréta megrendezője és házigazdája, Gombos látta vendégül.

A galériában látható képeket Nagy Róbert készítette.

 

További képek:

Galéria 1

Galéria 2

 

Szabadkán 2013. januárjában kezdődött és április 6-án zárult, Újvidéken pedig március 2-án kezdődött és június 8-án ért véget a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség szervezésében megtartott két Színjátszó-csoportvezetői képzés. A Magyar Nemzeti Tanács védnökségével létrejött képzések a Deszkára fel! program állomásai voltak, melynek célja a vajdasági magyar gyermek-, diák- és felnőtt öntevékeny színjátszás megtartása, megerősítése és megújítása. A program szakmai koordinátora Hajvert Lódi Andrea (VMMI), a szervezés felelőse pedig Raffai Ágnes (VMMSZ). Az eddigi hatvan órás képzéseken Kálló Béla, Mezei Zoltán, Raffai Ágnes, Táborosi Margaréta és László Sándor színművészek, Vörös Imelda gyermekszínész, Hajvert Lódi Andrea drámapedagógus, Besnyi Szabolcs élménypedagógiai tréner és Sutus Áron programmenedzser vett részt oktatóként.

Ünnepi verses műsort tartottak a hétvégén, 2013. június 1-én, szombaton a Topolyai Múzeumban az Auróra Stúdió fennállásának tizenöt éves évfordulója alkalmából. A Stúdió a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ keretein belül Vass Borsodi Borbála Magyar Életfa-díjas nyugalmazott magyartanárnő vezetésével működik. Az ünnepi műsorban felléptek: Ágoston Emília, Beretka Katinka, Crnkovity Nikoletta, Dudás György, Dudás Krisztián (gitár), Gazsó Hargita, Hajvert Ákos, Katona Boglárka, Kokrehel Júlia, Lovra Éva, Lukács Petra – Kovács Andor (néptáncos páros), Molnár-Gábor Ildikó, Nagy Viktória, Ozorák Zsaklina, Pastyik Viola (gitár), Rózsa Szabina, Tari Emese, Turuc Roxána és Verbászi Beáta. Köszöntőt mondott Egeresi Sándor, a Vajdasági Magyar Szövetség tartományi parlamenti képviselője, aki a kezdetektől támogatta a szakosztályt.

Fotók: Molnár-Gábor Olivér és Szabó Anikó.

A rendezvény kezdetén Hajnal Anna, a Városi Könyvtár vezetője üdvözölte az egybegyűlteket, majd Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere nyitotta meg a népmesemondó verseny délvidéki döntőjét május 25-én, szombaton, Zentán. Megnyílt a legendamesék illusztrációiból készült kiállítás, és a szervezők átadták a díjakat a legjobb pályamunkák készítőinek. A mesemondó verseny szakmai zsűrije Burány Katalin, Dévavári Beszédes Valéria, Kónya-Kovács Otília, Raffay Judit, Toldi István és Vukosavljev Iván voltak.

Az óvodások mezőnyében a zsűri több egyenrangú első díjat osztott ki, ezeket Farkas Kira, Gilice Anabella, Homolya Szintia, Király Ella, Kólity Kristóf, Majoros Lara, Matykó Ádám, Rontó Kata, Süveg Emma, Szalai Kitti és Szalai Violetta érdemelte ki. A kisiskolások között az első díjat Kratofil Zsóka, a másodikat Csalakov Mirella, a harmadikat Szalai Klaudia kapta, különdíjjal pedig Wolland Gergőt, Rekovics Rékát, Szalai Noémit és Asztalos Anasztáziát tüntette ki a bírálóbizottság. A felsősöknél az első Péter Kinga, a második Kovács Dominika, a harmadik Bellér Roland, a negyedik Gazsó Boglárka lett, Kalmár Brigitta, Kónya Leon, Szurap Adolf, Takács Dominika és Varga Dávid pedig különdíjat érdemelt ki. A középiskolások mezőnyében az első díjat Molnár Márk, másodikat Stájer Szindia, a harmadikat Mucsi Anasztázia, a negyediket Kállai Ferenc, a különdíjat pedig Kéringer Karina kapta, míg a felnőtteknél Barta Mária, Katona Ernő, Rontó Márta és Szabó Réka egyenrangú első díjat érdemelt ki.

Forrás: vajma.info

Fotó: zentai Városi Könyvtár

Május 17-én nyílt meg a zentai Városi Múzeumban A kerámia évszázadai című kiállítás, amelyet Hulló István, a szabadkai Városi Múzeum igazgatója nyitott meg. A kiállításmegnyitó, ahogyan a másnapi, május 18-i programsorozat is a Múzeumok éjszakája rendezvény része volt. Május 18-án, szombaton reggel kilenc órától este tízig zajlottak a foglalkozások, amelyet a múzeum munkatársai és a Rozetta Kézműves Társaság tagjai tartottak. Felléptek az Énekelt Versek Zentai Fesztiváljának fellépői közül és felolvasást tartottak a zentai zEtna szerzői.

Fotó: Városi Múzeum

Május 24-én, 25-én és 26-án tartotta a bácskossuthfalvi helyi közösség és a helyi Ady Endre Művelődési Egyesület a falu napját. Május 25-én nyílt meg a 9+1 Művésztelep ünnepi, jubileumi kiállítása, hiszen a Novák Mihály irányította telep és a gyűjtemény 35. születésnapját ünnepli az idei évben.

A fotókat Majláth Béla készítette.

Május 15-én, szerdán Kerékpártörténeti kiállítás nyílt a Topolyai Múzeumban. Az érdekfeszítő és nagysikerű kiállítási anyag a szabadkai Városi Múzeumból érkezett. A kiállítás szerzői Ninkov K. Olga, Mirko Grlica és Raffai Judit.

A biciklisek városa - A kerékpár történeti, néprajzi és művészeti aspektusai Szabadkán című kiállítás már a saját útját járja, hiszen a két évvel ezelőtti szabadkai megnyitója után a topolyai a sorrendben negyedik állomás Belgrád, Nagybecskerek és Nagykikinda után. A topolyai tárlatot Hulló István, a szabadkai Városi Múzeum igazgatója nyitotta meg, valamint a három szerző beszélt annak jellemzőiről, kialakításáról.

A kiállításra épült a Topolyai Múzeum Múzeumok éjszakája című programja, illetve a helyi diákokat megszólítva számos foglalkozás is, amlyek szervezője Gazsó Hargita múzeumpedagógus. A galériában mindenezekről található fotó.

Fotó: Topolyai Múzeum

Oldalak