Aranycitera | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Aranycitera

szo, 2018-05-12 14:00

Sorrendben 23. alkalommal kerül megrendezésre szombaton, május 12-én Szenttamáson az Aranycitera, a kisciterások tartományi vetélkedője. A szervező ezúttal is a Gion Nándor Kulturális Központ, a helyszín pedig újra a Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola előcsarnoka lesz.

A rendezvény felelőse, Németh Dezső elmondta, a tartományi szintű vetélkedő az 1995-ben Szenttamáson megtartott  Durindónak és Gyöngyösbokrétának egyik kísérőrendezvényeként szerveződött először, onnantól pedig önálló rendezvénnyé nőtte ki magát. A verseny idén is több korcsoportban folyik: alsósok (1-4 osztály), felsősök (5-8 osztály) és a középiskolások. Külön kategória a szólisták és a kettősök, továbbá a kisegyüttesek. A Gion Nándor Kulturális központ elnöke  felidézve a múltat kiemelte: a több mint 2 évtized alatt generációk nőttek fel a citeramuzsika mellett, és mutatták meg tudásukat a szenttamási rendezvényen, melynek megálmodója Zatkó Ibolya zenetanárnő volt: ‒ Szenttamás mindíg is híres volt citerásairól, citerakészítőiről. Csak a legismertebbet, Rojtos Gallait említeném meg, akit Gion Nándor A latroknak is játszott című regényében tett halhatatlanná.  A citera és a citerazene iránti szeretet ihlette meg Borsi Ferencet és Fehér Emanuellát A Szenttamási citerák című tanulmánykötet megírására is. A rendezvény az első évtizedben folyamatosan bővült, többször volt nemzetközi is, majd lassú visszaesés jellemezte, mint általában a társadalmunkat. Az elején nagy számban voltak jelen kisciterások a szórványból. Ürményháza, Székelykeve, Hertelendifalva Torontálvásárhely, Doroszló, Nemesmilitics, Kúla, Magyarcsernye, Kisorosz, Szentmihály, Bácsföldvár, sőt Újvidék egy-egy citeracsapata és fellépője folyamatosan részt vett az Aranyciterán.  A felsorolt települések közül néhányról már régen nem jönnek citerások, viszont örvendetes hír, hogy hála a fiatal oktatóknak ismét vannak citerások Torontálvásárhelyen és Székelykevén is. Tavaly már ismét teljes volt a műsor, hiszen mindenki itt volt, aki Vajdaságban citerázik, és nagyon bízok benne, hogy ez így lesz az idén is – mondta többek között Németh Dezső. Hozzátette, az idei zsűri tagjai  Borsi Ferenc népzene oktató, az Óbudai Népzenei Iskola tanára és Szabó Gabriella az Újvidéki Rádió munkatársa lesz. A szenttamási Aranyciterára a jelentkezéseket május 9-ig fogadják a 063/253- 606-os mobilszámon, illetve  a szenttamas.rs honlapon található elérhetőségeken.

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program