Ars Sacra Fesztivál 2017 – Vajdaság: Kiállításmegnyitó a Szent László-emlékév jegyében | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Ars Sacra Fesztivál 2017 – Vajdaság: Kiállításmegnyitó a Szent László-emlékév jegyében

sze, 2017-09-20 20:00



Magyarország Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága a „lovagkirály” trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a 2017-es évet Szent László-emlékévvé nyilvánította, amelybe ezzel a kiállítással a fesztivál is igyekszik bekapcsolódni – a kortárs alkotók szemszögéből, alkotásaikon keresztül bemutatni Szent László királyt.
A szervezők célja – mint minden rendezvénynek, ami ehhez az emlékévhez kapcsolódik – felhívni a figyelmet arra, hogy Szent László a keresztény egység jegyében kapcsolta össze a közép-európai nemzeteket. Az életművében a nemzet fogalma is hangsúlyos volt, hiszen a Magyar Királyság az ő uralkodása alatt tudta megerősíteni pozícióját és szerepét a térségben. László király az első olyan Árpád-házi uralkodó, aki összekapcsolja a közép-európai népeket, hiszen Lengyelországban született, Erdély védőszentje, a zágrábi püspökség alapítója és Nyitrán halt meg. Szent László e népek közösen tisztelt királya és az itt élő nemzetek összetartásának, együttműködésének szimbóluma.

Az alkotók névsora: Boros György, Kerekes Sándor, Gyurkovics Hunor, Korhecz  Papp Zsuzsanna, Kozma Laura, Pesti Emma, Pavešić Eva, Snežana Kujundžić, Nagy László, Vékony Lajos, Vékony Oltvány Irén.

A fesztivál szervezője és koordinátora: Ft. Paskó Csaba, Kelebia plébánosa, szabadkai székesegyház karnagya, az egyházmegye zenei igazgatója, a kelebiai Gaál Ferenc Magyar Művelődési Egyesület és a Vajdasági Pax Romana civil szervezet elnöke.

Az Ars Sacra Fesztivál 2017 vajdasági fővédnöke: dr. Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja.
 

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program