Fordította: Brestyánszki B. R. Szereplők: G. Erdélyi Hermina, Szilágyi Nándor, Pálfi Ervin (Pataki Gyűrű- és Jászai-díjas), Körmöci Petronella, Pámer Csilla, Csernik Árpád, Vicei Natália (Jászai-díjas), Ralbovszki Csaba. Zenészek: Bakos Árpád és Pešikan Balša. A zenei felvételen közreműködik: Szilágyi Ágota (ének), Tijana Stanković (ének), Mezei Kinga (ének), Andrea Berendika (fuvola, altfuvola), Mezei Szilárd (ütőhangszerek). Videó: Baráth Attila. Zeneszerző: Mezei Szilárd m. v. Díszlet- és jelmeztervező: Lejla Hodžić m. v. Súgó/ügyelő: Úri Szűcs Szilvia. Rendezőasszisztens: Kocsis Valéria. Rendező: Tanja Miletić Oručević m. v. „Az elveszett lelkek és elveszett apák színdarabja. Srbljanović nem csak saját apjáról ír, akit a darabban Apának nevez – egy igazi Everyman –, és annak lányáról, akit a darabban Nadeždának nevez, hanem sok más apáról is. A távol levő, a hiányzó apákról szóló színdarab ez: mert egyedül Apa az, akinek a szövegben megadatik, hogy beszéljen. A közötte és Nadežda között zajló jelenetek, a nő harca az Apa kórházban maradásáért, útkeresése a korrupt orvosokhoz, végtelen küzdelme az erkölcsi és életkérdések méltóságteljes értelméért – amiben nem jutnak egyetértésre – és gondoskodása egy végéhez közeledő életút tisztességes beteljesüléséről, amiben egyetértenek, ezek képezik a darab keretét. E jelenetek köré fonja Srbljanović a különböző viszonyok és jelenetek hálóját. Nyugtalan idők életfelvételei, társadalmi magánnyal átszőve: látjuk Aleksát, aki válását követően ismét politikus anyjával él, akinek a frissen visszaköltözött fia kicsúszik a látómezejéből. Látjuk Debellát, a tizenhat éves lányt, aki valójában egyáltalán nem kövér, csak hirtelen formássá lett a feneke és a melle, amit Ropac is észrevesz, aki már ugyancsak régen volt tizenhat éves, merthogy már az ötvenhez közelítve lopja a napot Debellával, miközben a lány apjára vár, pénzt és feladatokat remélve. Láthatjuk Jokić zászlóst is, aki – akárcsak Apa – a katonai kórház betege. Ám ő nem hajlott kora miatt fekszik a kórteremben, hanem mert hatalmas mennyiségű víz megivásával öngyilkosságot kísérelt meg, ugyanis mindenáron ki szeretne kerülni a katonaságból. Mindannyiuknak szüksége volna apára és valamilyen perspektívára is, és talán észre sem vennénk egyiküket sem, ha nem kötné össze őket valami furcsa kötelék. […] Srbljanović szinte véletlenszerűen keresztezi ezeknek az embereknek az életútját, és így ez a szöveg felülemelkedik azon, hogy csak egy családi vagy különböző kapcsolatoktól szóló dráma legyen. Hiszen folyamatosan mindent áthat a valahova tartozás és az identitás utáni vágy. És ez nem csak arra az országra vonatkozik, amely az utóbbi évtizedek politikai eseményei miatt továbbra is romokban áll – Európa közepén. Ezért van, hogy A halál nem bicikli nemcsak metaforikus értelemben erős szöveg, mint amilyenek korábbi drámái is voltak, hanem mindenekelőtt az élet és az elmúlás vitathatatlanul gyengéd leírása.” (Thomas Laue a bochumi előadás apropóján)