A Cifra Műhely vajdasági körútja | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

A Cifra Műhely vajdasági körútja

p, 2018-10-05 17:00 - v, 2018-10-07 13:00

A győri Cifra Műhely Egyesület a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően október 5-én, 6-án és 7-én Vajdaság négy településén tart hagyományőrző programokat. Az egyesület népzenészei, táncosai, oktatói óvodás és általános iskolás gyerekekkel foglalkoznak majd Bácsfeketehegyen, Temerinben, Maradékon és Bácskossuthfalván.

Lesz közös táncolás, táncház, hangszersimogató – ahol a gyerekek megismerkedhetnek a népi hangszerekkel, kipróbálhatják azokat – és kézműves foglalkozás is.

Október 5-én, pénteken délután kezdődik a Cifra Műhely körútja: 17 órakor a bácsfeketehegyi Kultúrotthonban tartanak foglalkozást.

Október 6-án, szombaton délelőtt 10 órakor a temerini Kókai Imre Általános Iskolában, 16 órától pedig a Maradéki Református Egyházközség épületében várják az érdeklődőket.

Október 7-én, vasárnap 10 órától a bácskossuthfalvi Ady Endre Művelődési Központ ad teret a Cifra Műhely foglalkozásainak.

A helyi szervezők: Feketics Művelődési Egyesület, Bácsfeketehegy; Kókai Imre Általános Iskola, Temerin; Református Egyházközség, Maradék; Ady Endre Művelődési Központ, Bácskossuthfalva. A vajdasági turné koordinátora a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség.

 

A Cifra Műhely Egyesületről

Megalakulásuk alapját egy teljes cifra szoba bútorzat-, valamint szőttes-gyűjtemény képezi, amely Erdélyből, azon belül Kalotaszeg egy kis falujából, Mérából származik. Egyedülálló kiállítási anyaguk egy mérai család hagyatéka, amely 2009 óta, Cifra szoba Mérából címmel járja a művelődési intézményeket, összművészeti fesztiválokat. A népzenei koncertek, táncbemutatók mellett interaktív gyermek és felnőtt programokat is szerveznek. Programjaik során arra törekednek, hogy a velük találkozók minél teljesebb képet kaphassanak népi kultúránkról. Az épített örökség bemutatása mellett nagy szerepet kap a szellemi örökség is, amelyet a népzene, a néptánc, a hagyományok és a népi gasztronómia képvisel. Ezek hiteles tolmácsolásában a tájegységről érkező hagyományőrzők vannak a segítségükre.

Határon túli bemutatkozásaik célja az ismeretterjesztésen túl a nemzetek közötti kommunikáció, kulturális együttműködés erősítése, kapcsolatok kialakítása hasonló szervezetekkel, fesztiválokkal.

A Cifra Műhely Egyesület tevékenységéről részletes, naprakész információk, videó- és kép- anyag a www.ciframuhely.hu webcímen találhatóak.

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program