Gere Lídia filmvetítéssel egybekötött úti élménybeszámolója
„Udaipur a Mevári királyság fővárosa volt. India legromantikusabb városának tartják. Nevezték már az álmok városának, Kelet Velencéjének, és a Napfelkelte városának is. Uralkodóját maharánának (nagy harcos), a hinduk napjának hívják. Szigetre épült palotái villognak a rengeteg színes üvegoszloptól, a tornyoktól, a borostyántól és a sápadt zöld nefrit kövektől. A tó –a XIV. századi indiai ember képzelőerejének mesterséges teremtménye– acélkék vize visszatükrözi a keblén uszó fehér szellempalotát. A palota hátterét a tó partjáig leérő, fákkal borított domb alkotja, és a város e varázslatos víztömeg közepéből emelkedik ki valoszínűtlenül, légiesen.
Az óváros, a palota, a tó, a hegyek kulisszájának harmóniája adják a város elegáns szépségét. A város képe, a fénytől függően, állandóan változik. Ha a nap és az éj bármely szakaszában egy kiemelkedő magaslati pontról lepillantunk a lustán elnyújtózó metropoliszra, lélegzetelállítóan szép látvány tárul elénk.
Reggel szinte vakítanak Udaipur fehér házai, este mikor a nap lebukik az Aravalli-hegy mögött a tó titokzatos lila ködbe burkolódzik, és a tavipalota a holdvilágos éjszakában fehér látomássá magasztosul a tó közepén.
Nyáron a hőmérséklet eléri a 46–48 fokot, télen, a reggel és az este is majdnem frissnek mondható. A város két részből áll: az óvárosból és az újvárosból. Az óvárost egy védőfal veszi körül, ez már részben tönkrement.
Merőben más táj, mint Rádzsasztán többi része. Meredek hegyoldalak, sziklás szurdokok között kanyarog az út a kisebb-nagyobb tavak völgyéig. A dús vegetációjú vidék már a középkorban is nehezen megközelíthető volt, ezért tette át fővárosát II. Udai Szingh, a Sisoida-dinasztia XVI. században uralkodó maharadzsája Csittogarhból a Pichola-tó partjára. Az új főváros róla kapta nevét.
A Sisodia-uralkodoház Rámátol, a Rámájana eposz hősétől származtatja magát. Sisodia-dinasztia utódai a mai napig élnek, 1500 éves múltjukkal a világ legrégebben uralmon lévő uralkodóháza.”
(Gere Lídia)