"Kiáltó szó" - az erdélyi Udvarhely Néptáncműhely Óbecsén | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

"Kiáltó szó" - az erdélyi Udvarhely Néptáncműhely Óbecsén

k, 2019-12-10 19:00



Az erdélyi Udvarhely Néptáncműhely vajdasági körútjának második állomása Óbecse!

A belépő önkéntes adomány.

 

Az Udvarhely Néptáncműhely tagjai:

Antal József, Antal Katalin, Bakos Gellért-István, Faluvégi Erzsébet, Forgács Hunor, Fülöp Csaba, Hajdó Árpád, Hajdó Lóránt, Kovács Bernadett, Nagy Annamária, Orbán Henrietta, Sipos Réka Katalin, Szász Levente.

Az előadásban közreműködik: Fülöp Atilla mv. és a Kedves zenekar: Román Hunor, Szabó Lóránd Győző, Kedves Botond, Kelemen Molnár János
Hangosító: Zilincki Károly
Világosító: Toásó István
Forgatókönyv: Könczei Csongor
Táncoktatók: Babinecz Sándor, Könczei Csongor, Sebesi Tündér
Jelmezterv: Fülöp Hajnalka
Közreműködött: Nagy Norbert és Szűcs Olcsváry Gellért színművészek
Zenei összeállítás - játéktér: Könczei Árpád
Rendező - koreográfus: Könczei Árpád

Előadásuk Kós Károly emléke előtt tiszteleg.

"A hagyományos népi kultúrában a táncház a spontán tánckedvet szolgáló, kötetlen formájú közösségi táncalkalmat jelentette, s mint ilyen a kulturális összetevőkön túl a falusi ifjúság önszerveződésének egyik megnyilvánulása volt. Ez a „mulatság” nemcsak egy adott közösség szórakozása volt, hanem az ismerkedés, a barátkozás, a párválasztás helyszíne is, ahol a helyi kialakult szokások íratlan szabályai meghatározták ennek a mondhatni családon kívüli tágabb otthon keretét. És tulajdonképpen ezen kisközösségek hálózatából tevődtek és tevődnek össze a nagyobb közösségek: egy-egy vidék, tájegység, sőt régió rurális nagyközössége, esetünkben a falun élő erdélyi magyarság.
Az autoriter és/vagy totalitárius hatalom – legyen az bármilyen nyelvű és „izmusú” – nem szereti az autonóm, önszerveződő közösségeket, folyamatos befolyásolás, ellenőrzés és szigorú megfigyelés alatt tartja a közigazgatása alá tartozó lakosságot. S ahol ellenállásba ütközik, ott erőszakkal érvényesíti akaratát, az erőszak legkegyetlenebb formája pedig a háború. A háború, amely – az értelmetlen öldöklés, a megsemmisülő szellemi és tárgyi értékeink mellett – mély nyomot hagyott a tradicionális falusi közösségeink életében is: a „nagy háború” emlékét megőrizte a népköltészetünk, katonadalok, keservesek és siratók tartották elevenen szinte egy évszázadon keresztül az első világégés megrázkódtatásait. A nagy háború emlékét. Mert a következmények, az elmúlt évszázad gazdasági –politikai – társadalmi viszonyainak folyamatos változásai gyökerestől felfordították ezen kisközösségek életét, megszüntetve a hagyományos népi kultúra természetes közegeit.
Így a 20. század második felére a tradicionális magyar népi táncélet is Erdély szerte felbomlott, megszűnt. Helyét a tudatos hagyományőrzés, a városi táncházak revival mozgalma, s az ezekre épülő színpadi néptáncművészet vette át. Mindez nemcsak a népitánc- és zenekultúrának különböző szintű és fokozatú művelését jelenti, hanem annak a közösségi önszerveződésnek is valamelyes átvételét, amelyik ezt a kultúrát évszázadokonkeresztül jellemezte. És nekünk elsősorban ez a feladatunk, ezen közösségeknek fenntartása, éltetése és támogatása, mert Kós Károlyt idézve:
„Dolgoznunk kell, ha élni akarunk és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Kós Károly 1977 augusztusában hunyt el Kolozsváron. Az első erdélyi városi táncház 1977 februárjában alakult Kolozsváron…"  (
Könczei Csongor)

"Kós Károly, eredeti nevén Kosch Károly (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 24.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus. 1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi (Alszeg) Sztánán, felépítette nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. 1919-ben szándékozta megalakítani a Kalotaszegi Köztársaságot, ami nem valósult meg. Trianon után Erdélyt, Kalotaszeget választotta. A Kiáltó szó Kós Károly 1921-ben Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal közösen kiadott röpirata. Az "ifjú és naiv szellemi-munkás triumvirátus" – ahogyan az együttest később Kós nevezi – fellépésével megtörte az akkori magyar vezető körök hirdette passzivitást, elutasította a menekülésszerű repatriálást, és az új helyzetbe való reális beilleszkedés végett politikai cselekvésre szólította fel a Romániában kisebbségivé váló magyarságot.
"Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk hát a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája" – hirdeti Kós Károly Kiáltó szó Erdély, Bánság, Kőrös vidék és Máramaros magyarságához! című manifesztumában.
A Kiáltó szó című előadással emléket kívánunk állítani Kós Károlynak, illetve a száz éve kisebbségi létbe került erdélyi magyarság jelen helyzetére kívánunk reflektálni, Kós Károly szellemében, hirdetve az erdélyi értékeket, a magyarság önállóságát, megmaradását, jelenét és jövőjét."
(Könczei Árpád)

Kapcsolódó Facebook-esemény:

https://www.facebook.com/events/2612353498845541/

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program