Az erdélyi Udvarhely Néptáncműhely vajdasági körútjának első állomása Topolya!
A belépés díjtalan.
Az Udvarhely Néptáncműhely tagjai:
Antal József, Antal Katalin, Bakos Gellért-István, Faluvégi Erzsébet, Forgács Hunor, Fülöp Csaba, Hajdó Árpád, Hajdó Lóránt, Kovács Bernadett, Nagy Annamária, Orbán Henrietta, Sipos Réka Katalin, Szász Levente.
Az előadásban közreműködik: Fülöp Atilla mv. és a Kedves zenekar: Román Hunor, Szabó Lóránd Győző, Kedves Botond, Kelemen Molnár János
Hangosító: Zilincki Károly
Világosító: Toásó István
Forgatókönyv: Könczei Csongor
Táncoktatók: Babinecz Sándor, Könczei Csongor, Sebesi Tündér
Jelmezterv: Fülöp Hajnalka
Közreműködött: Nagy Norbert és Szűcs Olcsváry Gellért színművészek
Zenei összeállítás - játéktér: Könczei Árpád
Rendező - koreográfus: Könczei Árpád
Előadásuk Kós Károly emléke előtt tiszteleg.
"A hagyományos népi kultúrában a táncház a spontán tánckedvet szolgáló, kötetlen formájú közösségi táncalkalmat jelentette, s mint ilyen a kulturális összetevőkön túl a falusi ifjúság önszerveződésének egyik megnyilvánulása volt. Ez a „mulatság” nemcsak egy adott közösség szórakozása volt, hanem az ismerkedés, a barátkozás, a párválasztás helyszíne is, ahol a helyi kialakult szokások íratlan szabályai meghatározták ennek a mondhatni családon kívüli tágabb otthon keretét. És tulajdonképpen ezen kisközösségek hálózatából tevődtek és tevődnek össze a nagyobb közösségek: egy-egy vidék, tájegység, sőt régió rurális nagyközössége, esetünkben a falun élő erdélyi magyarság.
Az autoriter és/vagy totalitárius hatalom – legyen az bármilyen nyelvű és „izmusú” – nem szereti az autonóm, önszerveződő közösségeket, folyamatos befolyásolás, ellenőrzés és szigorú megfigyelés alatt tartja a közigazgatása alá tartozó lakosságot. S ahol ellenállásba ütközik, ott erőszakkal érvényesíti akaratát, az erőszak legkegyetlenebb formája pedig a háború. A háború, amely – az értelmetlen öldöklés, a megsemmisülő szellemi és tárgyi értékeink mellett – mély nyomot hagyott a tradicionális falusi közösségeink életében is: a „nagy háború” emlékét megőrizte a népköltészetünk, katonadalok, keservesek és siratók tartották elevenen szinte egy évszázadon keresztül az első világégés megrázkódtatásait. A nagy háború emlékét. Mert a következmények, az elmúlt évszázad gazdasági –politikai – társadalmi viszonyainak folyamatos változásai gyökerestől felfordították ezen kisközösségek életét, megszüntetve a hagyományos népi kultúra természetes közegeit.
Így a 20. század második felére a tradicionális magyar népi táncélet is Erdély szerte felbomlott, megszűnt. Helyét a tudatos hagyományőrzés, a városi táncházak revival mozgalma, s az ezekre épülő színpadi néptáncművészet vette át. Mindez nemcsak a népitánc- és zenekultúrának különböző szintű és fokozatú művelését jelenti, hanem annak a közösségi önszerveződésnek is valamelyes átvételét, amelyik ezt a kultúrát évszázadokonkeresztül jellemezte. És nekünk elsősorban ez a feladatunk, ezen közösségeknek fenntartása, éltetése és támogatása, mert Kós Károlyt idézve:
„Dolgoznunk kell, ha élni akarunk és akarunk élni, tehát dolgozni fogunk.”
Kós Károly 1977 augusztusában hunyt el Kolozsváron. Az első erdélyi városi táncház 1977 februárjában alakult Kolozsváron…" (Könczei Csongor)
"Kós Károly, eredeti nevén Kosch Károly (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 24.) magyar építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus. 1910-ben földet vásárolt a kalotaszegi (Alszeg) Sztánán, felépítette nyaralóját (későbbi lakóházát) és feleségül vette a türei református lelkész leányát, Balázs Idát. 1919-ben szándékozta megalakítani a Kalotaszegi Köztársaságot, ami nem valósult meg. Trianon után Erdélyt, Kalotaszeget választotta. A Kiáltó szó Kós Károly 1921-ben Zágoni Istvánnal és Paál Árpáddal közösen kiadott röpirata. Az "ifjú és naiv szellemi-munkás triumvirátus" – ahogyan az együttest később Kós nevezi – fellépésével megtörte az akkori magyar vezető körök hirdette passzivitást, elutasította a menekülésszerű repatriálást, és az új helyzetbe való reális beilleszkedés végett politikai cselekvésre szólította fel a Romániában kisebbségivé váló magyarságot.
"Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk hát a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája" – hirdeti Kós Károly Kiáltó szó Erdély, Bánság, Kőrös vidék és Máramaros magyarságához! című manifesztumában.
A Kiáltó szó című előadással emléket kívánunk állítani Kós Károlynak, illetve a száz éve kisebbségi létbe került erdélyi magyarság jelen helyzetére kívánunk reflektálni, Kós Károly szellemében, hirdetve az erdélyi értékeket, a magyarság önállóságát, megmaradását, jelenét és jövőjét." (Könczei Árpád)
Kapcsolódó Facebook-esemény: