A magyar vagyonok kisajátítása Jugoszláviában 1945 után | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

A magyar vagyonok kisajátítása Jugoszláviában 1945 után

cs, 2019-11-07 19:00

Dr. A. Sajti Enikő magyar történész, egyetemi professzor, professor emerita a jugoszláviai kisajátítások, államosítások történetéből válogatva — a magyar állampolgárok ingó s ingatlan vagyonának, a magyar állam, a magyarországi pénzintézetek, valamint a kis- és nagyvállalatok ipari és pénzügyi érdekeltségeinek sorsát, valamint az erre vonatkozó magyar-jugoszláv tárgyalásokat mutatja be.

Az előadás keretén belül szó esik arról is, hogyan változott a délvidéki magyarok állampolgársága 1918 és 1945 között; milyen történelmi körülmények között és hogyan kezdődött meg Jugoszláviában az „ellenséges vagyonok” kisajátítása, nacionalizálása; továbbá, hogy mi történt a kiutasított magyarok vagyonával, miért nem tudtak a korabeli magyar kormányok nagyobb védelmet nyújtani a kisajátításokkal, államosításokkal szemben.

 

A részvételi szándék a következő elérhetőségek egyikén jelezhető:

kultura@vm4k.org.rs e-mail címen vagy a 024/672-110-es telefonszámon.

A Vajdasági Magyar Képző- Kutató- és Kulturális Központ honlapja a következő linkről érhető el:

http://vm4k.com/

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program