„NEKEM ÁLDOTT AZ A BÖLCSŐ” – Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó Arany János-estje | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

„NEKEM ÁLDOTT AZ A BÖLCSŐ” – Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó Arany János-estje

k, 2018-10-30 19:00

a Cnesa Oktatási és Művelődési Intézmény szervezésében

Időutazás Nagyszalontára, Máramarosszigetre és Budapestre. Portré egy olyan emberről, aki egyszerre volt a „ballada Shakespeare-je”, a „hallgati ember” és Petőfi barátja. Levelek, versek, balladák, korabeli újságcikkek idézik meg Arany János alakját és az őt körülvevő ellentmondásos korszakot. 

„Egy átlagos ember életében háromezer szót használ, Arany János hatvanezret. Annyi kincsünk van, annyi tartalékunk, annyi olyan történelmi vagy irodalmi személyiségünk, akiket példaként oda lehet tenni a gyerekeknek, hogy ne a televízióból látott, percnyi hírnévvel rendelkező embereket „majmolják”.
Általában az előadásaimat önállóan rakom össze, tehát a Szent Lászlót és az Arany Jánost is. Rengeteget kutatok, olvasok: könyvet, cikket, följegyzést. Rendkívül érdekes Arany Jánosnál is, hogy egy-egy verse milyen körülmények között született, mik az előzmények. A mostani előadásom egyik érdekessége, hogy elszavalom Szent László balladáját, amit Arany János írt.” (Tóth Péter Lóránt)

A belépés díjtalan.

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program