Sörös Imre mellszobrának felavatása | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

Sörös Imre mellszobrának felavatása

k, 2018-10-30 16:00
A Nagy Imre Társaság szabadkai szervezete és a Temerini Alkotóműhely és Képzőművészeti Tábor a 60 éve kivégzett Sörös Imre temerini mártírnak, ötvenhatos forradalmárnak állít mellszobrot.
Ünnepi beszédet mond mgr. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kudlik Zoltán, a Nagy Imre Társaság szabadkai szervezetének elnöke és Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke.
A szobrot – amelynek alkotója Dudás Sándor Csongrádon élő szobrászművész – Hajnal Jenő elnök és Matuska Márton,

Sörös Imre monográfusa leplezi le. Az alkalmi műsor keretében Albert Camus A magyarok vére című versét Nagy Gergő adja elő. Az ünnepségben közreműködik még a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület dalárdája.
A szobor leleplezése után a részvevők elhelyezik a kegyelet virágait.

„A periratok ismeretében leszögezhető, hogy az egész eljárás során Sörös Imre soha nem alázkodott meg nyomorgatói előtt, nem veszítette el emberi méltóságát, nem árulkodott társaira, nem vállalt semmi tisztességtelent annak reményében, hogy megmentheti életét. Azt hiszem, nyugodtan leírhatjuk: bátor volt mindvégig. Hős. Ezért lett belőle mártír.”
Matuska Márton

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program