SZABAD ÖTLETEK UTÁN SZABADON | Vajdasági Magyar Kulturális Kalauz

SZABAD ÖTLETEK UTÁN SZABADON

szo, 2018-10-27 19:30

Az Ensemble ohne Grenzen vendégjátéka

SZABAD ÖTLETEK UTÁN SZABADON

Majdnem monodráma József Attila műveinek és egyéb szépirodalmi szövegek felhasználásával

Előadják: Mácsai Endre, Gerendás Beáta

Szerkesztette és rendezte: Gerendás Beáta    

Az Ensemble ohne Grenzen egy, 2015-ben Bécsben alakult professzionális színtársulat, amely többek között a bécsi magyar közösség kultúrális életét gazdagítja magyar nyelvű színházi elöadásaival, irodalmi estjeivel. Művészeti vezetője Gerendás Beáta rendező, Mácsai Endre, Hollósi Eszter és Szegő Katalin színművészek közreműködnek az előadásokban. A társulat első bemutatóját 2015-ben tartotta. Gabriel Barylli Bordély című művét mutatták be, melyet Bécs mellett Budapesten és Sopronban is nagy sikerrel játszottak. Ezt követte az Át-/változások projekt, mely Mácsai Endre saját fejlesztésű darabjának és Márai Sándor szövegeinek összevonásával készült.

A Szabad ötletek után szabadon című előadásukat 2018 májusában mutatták be a bécsi Volkstheater Rote Bar játszóhelyén. A darab József Attila Szabad ötletek jegyzéke és egyéb szépirodalmi vendégszövegek felhasználásával készült.

Egy fiatal férfi próbál kilépni a világ adta keretekből, a rá ruházottt szerepekből. Tudja, hogy az élete így, ahogy van, nincs jól; keresi önmagát, érvényesülésének lehetőségeit. Mivel más eszközzel nem rendelkezik, így dacol, tagad, eltaszít mindent, amije van. De hol az új, és mi az új? Ki lehet-e lépni a társadalom csapdájából és önmagunkkal összhangban élni, vagy el kell fogadni azt, ami megváltoztathatatlan, vagy amit annak gondolunk? József Attila asszociatív művének egy szeletét felhasználva, illetve egyéb vendégszövegeket kölcsönözve alkottunk egy önálló szöveget, melyben egy fiatal férfi a József Attiláéhoz hasonló őszinte kitárulkozását, vallomását élhetjük át korunk problémáira vonatkozólag.

Gerendás Beáta Bécsben tanult színházrendező szakon, ahol az általa alapított Ensemble ohne Grenzen társulattal hoz létre előadásokat. Többek között Bodó Viktor bécsi és grazi rendezéseinél is dolgozott rendezőasszisztensként.

Mácsai Endre 2013-ban végzett színművészként az Újvidéki Művészeti Akadémián Hernyák György Jászai Mari-díjas színházrendező osztályában, majd a Szabadkai Népszínház társulatához szerződött, ahol többek között Hernyák György, Dömötör András és Tasnádi István rendezéseiben is játszott.

Ismétlődő: 
Nem ismétlődő program