Szereplők: Peter – Magyar Attila (Erzsébet-díjas); Luiza – Banka Lívia (Pataki gyűrű-díjas); Aca – Balázs Áron (Jászai Mari-, Pataki gyűrű- és kétszeres Sterija-díjas); Iván – Giricz Attila. Rendező: L’uboslav Majera, m. v. Fordító: Lénárd Róbert. Dramaturgia: L’uboslav Majera és Lénárd Róbert. Díszlet: L’uboslav Majera, m. v. Kosztüm: Janovics Erika, m. v. Zene: Viliam Stanek, m. v. Ügyelő és súgó: Lovas Csilla. Fény: Majoros Róbert. Hang: Fekete Árpád. Smink: Bojana Radović. Fotó: Srđan Doroški.
A fogó hallgat, az acél kemény, a kalapács a sarokba pókhálósodott. Kocsmaricsaj és sörbűz vette át a műhelyek kohóillatát. A parázs már pislákolni is lusta. Ebben a lassan elsötétedő világban tör ki a balhé. Ki kalapál ott, ahol a madár se jár, nemhogy a kovács? Ki csinált gyereket a német kovácsnak húsz évvel ezelőtt? Kinek fontos, hogy szerb, német vagy orosz a gyereke? Ki kinek az apja és pontosan hány százalékban? És ha valaki valakinek nem az apja, akkor ki az apja annak a valakinek, és ha az illető apja nem az apja, akkor kinek az apja az illető apja? Az üllőn még aprítják a vasat. Ha kihűlt, akkor is. Miről szól a Kovácsok? A második világháborúban három különböző nemzetiségű kovács három különböző ellenséges fronton három különböző kovácsműhelyben találja magát – három kovács, akit a sors távol vetett a szülőföldjétől, a más műhelyébe, a más házába, a más asszonyához. Több, mint húsz évvel a háború vége után mindegyikük megtudja, hogy bár a kovácsműhelyük az övék, a feleségük nem csak az övéik, a háború után született fiaik pedig félig, vagy egyáltalán nem az övéik, hanem a háború gyermekei. Szerb a némettel, orosz a szerbbel, német az orosszal, felszabadító a felszabadítottal, elnyomó az elnyomottal, táborlakó az ellenséggel.
Miloš Nikolić a Kovácsok című drámáját az antik tragédia szabályai szerint írta meg, az eredmény mégis szarkasztikus komédia nemzetről, anyaságról, apaságról, múltról és a kovácsok eltűnéséről. 1992-es bemutatója óta több, mint harminc színházban játszották Szerbiában, Romániában, Szlovákiában, Görögországban és Cipruson. Az Újvidéki Színház bemutatója a magyar nyelvű ősbemutató is egyben.
L’uboslav Majera, rendező: A Kovácsok ma a kérdések, pontosabban a kérdések kérdésének drámája: mindannyian megpróbálunk mások lenni, miközben lényegében mind ugyanolyanok vagyunk. Minden specifikumunk – a hagyomány, a nyelv, a vallás, az ideológia – kevés, hogy eltakarja az emberi lényeget. Ha ebből a szemszögből olvassuk ezt a szöveget, a humanizmus elvének szemszögéből, akkor látjuk meg igazán, milyen mélyen téren és időn kívüli darab ez, főleg akkor, amikor az identitásunk elvesztésétől rettegünk. Valahogy nem tudjuk megérteni, hogy a humanizmus égisze alatt semmit sem veszítünk a magunk sajátságából vagy individuumunkból. Igazából pont a humanizmus felszámolásával veszítünk – nem csupán emberségünk javarészét, hanem mindent.
Más részről a Kovácsok jajkiáltás is az ifjúság felé. Olyan időbe vágyunk vissza, amelyet elpocsékoltunk, miközben az élet haladt tovább… Nikolić drámája tiszta alaprajz, nincs itt sok rendezői filozófia, csupán az emberség, a karakterek viszonyai, a színész által nyújtott anyag: a temperamentum, a személyiség, a tudás, a tapasztalat, a kíváncsiság, az akarat, az erő, a kreativitás szintjén kell kezelnünk a helyzeteket. Másképp hat a színész az egész formálására, az előadás melódiájának alakulására. Nikolić, mint minden jó drámaíró, egy hihető történetet kovácsolt össze, az élet egy lehetséges verzióját írta meg. Ettől olyan hatalmas.